Egyre csak fejlődik a technika, okosodnak az eszközeink, újabb és újabb tudományos felfedezések látnak napvilágot, az orvostudomány egyre több betegség gyógyításában ér el áttörő eredményeket. Látszólag minden adott ahhoz, hogy a ma embere egyre minőségibb életet élhessen. De mindez úgy tűnik, hogy tényleg csak látszólagosan van így. Hiába a fejlettség, ha a népesség egyre rosszabb testi – lelki állapotnak „örvend”.
Az Egyesült Államok lakosságának majdnem hetven százaléka szed legalább egy receptre kapható gyógyszert (több, mint a fele pedig kettőt), Európában meghaladja a 30% -ot azoknak a száma, akiknek magas a vérnyomása és szédítő tempóban terjednek a lelki betegségek is. Meglehet, hogy mindez így normális? Vagy megeshet az is, hogy mindaz, amit ma normálisnak nevezünk, az egyáltalán nem az?
Az egészség és a jó közérzet korunk mániájává vált.
Komplett iparágak épültek arra, hogy kihasználják a hajlandóságát azoknak az embereknek, akik zokszó nélkül képesek mind többet kifizetni olyan termékekért, amik azt ígérik, általuk fiatalosabbak, szebbek, energikusabbak lehetnek, vagy esetleg enyhíthetnek egy-egy zavaró tünetükön. Bevesszük a pirulákat, futunk, jógázunk, teszteltetünk, étrendekhez igazodunk – mindent megteszünk azért, hogy minél tovább, minél egészségesebben élhessünk. És mégis. Kollektív egészségünk egyre romlik. Mi történik itt?
a krónikus betegség – legyen akár lelki, akár testi – elsősorban a jelen helyzet funkciója vagy jellemzője, és nem hiba; nem titokzatos torzulás, hanem egyenes következménye annak, hogy élünk.
– írja Dr. Máté Gábor legújabb, fiával, Máté Dániellel közösen írt – Normális vagy c. könyvében. A kötet lényegében, a szintén rendkívül sikeres – A test lázadása címet viselő alkotás bővített változata. Máté Gábor a függőségek és a stressz elismert szakértője, de a gyerekkori fejlődés kérdéskörében is gyakran kérik ki a véleményét. A sóvárgás démona c. könyvében például a Downtown Eastside -on függőkkel végzett munkájáról olvashatunk. Több, mint negyvenéves orvosi praxisa során ébredt rá, hogy amit normálisnak gondolunk, az korántsem az.
Szerinte figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, amit már nagyon régen felfedezett magának az emberiség: test és elme egy. Rendkívül károsnak tartja, hogy az egészségügyben jelentkező páciensektől még mindig nem kérdezik meg, hogy milyen a lelki állapotuk, csakis a testi tünetekre koncentrálnak. Pedig éppen ez lenne a gyógyulásunk kulcsa.
Az egészség és a betegség nem egy bizonyos testben vagy testrészben megjelenő véletlenszerű állapot. Hanem inkább egy egész, megélt élet kifejeződése.
Normális vagy c. kötetében a doktor nem kevesebb célt tűzött ki maga elé, minthogy új nézőpontot adjon az arra nyitott olvasóinak. Mert véleménye szerint éppen úgy tudunk a gyógyulás útjára lépni, ha a leghétköznapibb, normálisnak tűnő dolgokat vesszük górcső alá. A gyógyulás szerinte nem garantált, de lehetséges. És ez esetünkben már okot adhat a reményre. Meggyőződése, hogy a megállás nélkül áradó testi-lelki bajok mögött az egész kultúránkat átható probléma rejtőzik. Nem véletlen, hogy a könyv alcíme a következő: Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban. Ahogy megfogalmazza:
Társadalmi szinten a „normális” gyakran azt jelenti, hogy „nincs itt semmi látnivaló”: az összes rendszer működik, ahogy kell, további kíváncsiskodókra semmi szükség.
Szerinte azonban, nagyon is van. Azt állítja, hogy amit a társadalmunkban normálisnak tekintenek, az nem egészséges, nem természetes és sokszor olyasmiket követelnek meg az egyénektől, akik csak önmagunk megtagadásával tudnak megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Önmagunk megtagadásának pedig csakis betegség lehet a vége. A megoldást abban látja, hogy meg kell fordítanunk a nézőpontunkat és a betegségeket nem gonosz rejtélynek kell tekintenünk, hanem az abnormális körülmények normális következményeinek. A traumáról például nem igazán veszünk tudomást, holott a tapasztalat egyik alaprétege.
A trauma, különösen, ha súlyos, fájdalommal, félelemmel és gyanakvással itatja át az ember világképét: a torz lencse meghatározza, hogy milyennek látjuk a dolgokat.
A trauma szégyenen alapuló önképet alakít ki, majd megakadályozza, hogy az ember részvéttel tekintsen önmagára. Testileg és lelkileg is összezsugorítja az ént. Ráadásul, amit nem oldunk meg magunkban, azt továbbadjuk a gyerekeinknek is – mindezek fényében talán tényleg többet kellene foglalkoznunk a traumáinkkal. Is.
Dr. Máté Gábor könyvében rendkívüli alapossággal, összefüggően mutatja be olvasóinak, hogyan is válik számunkra mérgezővé az a világ, amiben élünk.
Bármilyen életforma relatív egészsége a kielégített vagy kielégítetlenül maradt alapszükségleteiből következik.
Tovább nem csökkenthető szükségletek (elmaradásuk negatív következményekkel jár):
- A kötődéses kapcsolat
- A kötődéses biztonság érzése
- Az érzelmek átélésének lehetősége
- Az érést előrelendítő kötetlen játék
Aki nem kapja meg ezeket gyerekkorában, az nem fogja kiteljesíteni a benne meglévő lehetőségeket. Felmerül a kérdés, milyen mértékben adja meg ezeket korunk kultúrája a gyerekeinknek?
ha valaki a saját szükségleteinek rovására túlságosan azonosul a társadalmilag rákényszerített kötelességgel, szereppel vagy felelősséggel, az károsíthatja az egészségét.
Máté Gábor szerint az ember nagyon sokféleképpen elidegenedhet önmagától és nagy árat kell majd fizetnie érte. Sajnos amit ma normálisnak és természetesnek tekintünk, azt nem az hozta létre, ami jót tesz nekünk, hanem amit elvárnak tőlünk. De akkor mi lehet a megoldás?
Bátran magunkba kell néznünk, hogy tisztábban láthassuk a világot – Dr. Máté Gábor szerint ez az egyetlen lehetséges út, ami a gyógyuláshoz vezet. De nem fejlesztenünk kell magunkat, ahogyan azt ma nagyon divatos mondogatni, hanem visszanyerni. Nem kicserélni vagy megjavítani kell „hibás” részeinket, hanem visszaszerezni azokat az énrészeinket, amiket különböző hatások következményeként elveszítettünk. Ahogy azt az V. rész bevezetőjében is olvashatjuk: a világkép változása megváltoztathatja a világot.
És hogy miképpen tudjuk megváltoztatni a világképünket? A Normális vagy c. kötetben annak megértése után, hogy miképpen mérgez bennünket a minket körülvevő világ, konkrét gyakorlatok segítségével el is indulhatunk azon a soha véget nem érő utazáson, melyen sebzettségünket igyekszünk gyógyítani annak érdekében, hogy visszakaphassuk hiteles önmagunkat. Máté Gábor irányt mutat nekünk, s teszi mindezt úgy, hogy a nehéz téma ellenére, könyve bárki számára értelmezhető, nem igényel semmilyen előképzettséget.
Egy másfajta szemléletmódot kínál mindazok számára, akik már érzik valahol, hogy nem mindig az a normális, amit a többség annak tart.
Talán lehetséges, hogy az egyik irányból nézve bolond az ember, a másik irányból viszont normálisnak látszik.
Máté Gábor könyve megvásárolható többek között az Open Books kiadónál: openbooks.hu
És ha szeretnél még hasonló bejegyzéseket olvasni, akkor keresd a Lélekhatár blogot Facebookon és Instán is.
