„… anyám szerint mindig ma van az a nap, ami a holnapra hatással lesz, és tegnap volt az a nap, aminek a döntéseit ma szenvedjük el, vagy leszünk éppen attól nagyon boldogok.
A dolgok soha nem aznap dőlnek el. Csak a buta ember hiheti, hogy új fejezetet nyithat, hogy létezik a tiszta lap, amit aztán kénye-kedve szerint újra összevissza kenhet. Következmények nélkül, ahogy titkon számít rá.”
– micsoda nyers szókimondás, gondolhatjuk magunkban az idézet elolvasása után. De ha előre szóltam volna, hogy az idézett szöveg Náray Tamás Anyám szerint című könyvéből származik, akkor talán meg sem lepődünk rajta. Megint csak azt „kapjuk” ezek szerint, amit megszoktunk tőle.
Őszinteséget, szókimondást és végtelen intelligenciát. Merthogy Náray Tamás ezzel a kötetével is valódi értéket alkotott. Ráadásul tőle szokatlan módon, kicsivel többet is megmutatott magából. Na nem úgy. Nagy „vetkőzésre” azért ne számítsunk, hiszen ahogy mondja:
vannak elegen, akik betekintést engednek a vécéjükbe helyettem is.
De mesél többek között olyan dolgokról is, hogy hogyan tanult meg kiválóan, akcentus nélkül németül beszélni, hogy milyenek voltak a debreceni nyarak vagy olyan szomorú eseményekről is, hogy hogyan veszítette el szeretett édesanyját. S teszi mindezt úgy, hogy azokat a gondolatokat, megszívlelendő bölcsességeket és tapasztalatokat, melyeket magával hozott, készséggel továbbadja az olvasóinak is.
És neki bizony van mit továbbadnia. Pedig ahogy írja, ő sosem akart híres ember lenni. Még csak a győzelem se érdekelte soha. Meg is mondták neki még gyerekkorában, hogy belőle egyszerűen hiányzik a versenyszellem.
És mint utóbb kiderült, ez volt mindenhez a kulcs. A büszkeségem és az ambícióim. Nem több akartam lenni, csak egyszerűen többet akartam tudni másoknál.
Az Anyám szerint c. kötet némi betekintést enged a szerző, Náray Tamás családi legendáriumába, melyből kicsit közelebbről is megismerhetjük őt. Bár szerinte nem feltétlenül kell kedvelnünk egy alkotással együtt a művészt is. Sőt.
Ahogy mondani szokta – nem őriztünk együtt libát. Utalva ezzel mindig arra, hogy csak azt véleményezzük, amihez értünk és semmiképp ne tegyünk úgy, mint akiknek joga van az ő személyét bárminemű kritikával is illetni. Hiszen attól, hogy olvastunk tőle valamit, láttuk a festményeit vagy meghallgattunk vele egy interjút, még nem ismerjük őt. Még akkor sem, ha szeretjük ennek az ellenkezőjét hinni inkább.
Sokan az ilyen szókimondó megnyilvánulásai miatt fennhéjázónak tartják őt, ám az írásait olvasva hamar rájöhetünk, nem beképzeltség ez – sokkal inkább realitás. A kötetben nem kapott helyet sem felesleges önámítás, sem közhely puffogtatás. Ahogy szerzője írja: a jó életért tenni kell, mégpedig nagyon is sokat. Szerinte
a biztos boldogtalanság receptje nem más, mint küzdeni a valóság ellen.
De honnan ez a tartás, ez az erő, a fáradhatatlan tenni akarás? Ahogy sorait olvassuk világosan kirajzolódik előttünk a válasz. Természetesen otthonról hozta. Mindezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a Judy címet viselő fejezet, melyben édesanyjáról is emlékezik.
Történt egyszer, hogy a mamát pajzsmirigy gondokkal műteni kellett, ám az asszony ahelyett, hogy a félelmeivel lett volna elfoglalva, a beavatkozás nyomán keletkező heg miatt aggodalmaskodott. Senki sem értette. De ha ez nem lett volna elég, a műtétet követően, nem kis riadalmat keltve, első útja a fürdőszobába vezetett. De nem azért ment oda, amire gondolnánk. Azért ment, hogy kisminkelhesse magát.
„… a legkevesebb, amit az ember a gyógyulása érdekében megtehet, az az, hogy nem hagyja el magát.”
– válaszolta ekkor édesanyja Tamás aggodalmas kérdéseire. Ezek után azt hiszem, nem is kell csodálkozni, hogy az alma nem esett messze a fájától. Az Anyám szerint c. kötetből mindvégig érződik ez az erő, a két lábbal a talajon állás és az otthonról hozott beállítódás.
A történeteken keresztül egy kicsit jobban megismerhetjük ugyan Náray Tamást, de aki netán bulváros celebkedésre számítana, annak borítékolták a csalódást. Annyit és úgy árult el magáról, ahogy azt ő jónak érezte. Az pedig, mint tudjuk, egy dekával sem több, mint amit kellő tartással vállalni lehet.
Anyám szerint a saját sorsát mindenki úgy látja, ahogy számára kedvezőbb, amit lát. Ha szenvedni akar, akkor szomorúnak, ha boldog akar benne lenni, akkor bár nem hibátlannak, de mindenképpen reménykeltőnek. Hiszem amíg az ember él, bármi lehetséges.
Náray Tamás könyve megvásárolható többek között a Libri áruházban is: libri.hu
További tartalmakért keresd a Lélekhatár blogot Instán és Facebookon is.
